Rólam

Pap Ödön vagyok, teljes idejű misszionárius, evangélista az Igazság Plántálók csapatának tagja. Legtöbb időmet arra használom, hogy elérjem az embereket Jézus Krisztus üzenetével a Szent Szellem erejével. Az evangélizálás a főbb területem. Több országban is szolgáltam és szívem azért ég, hogy minél több ember megismerhesse Jézust személyesen.

„Menjetek el széles e világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek.“

Márk 16:15

Pap Ödön

Keresztény családban nőttem fel, de annak ellenére, hogy a szüleim hívők, ellene álltam Istennek. Habár nem hittem Benne, szívem mélyén mégis kerestem a teljességet, amit sok éven keresztül kutattam élvezetekben, alkoholban, drogokban és pénzben.

De mindezeket üresnek találtam, míg egy barátom felébreszetett bennem egy óriási kiváncsiságot. El kezdtem kutatni a világ vallásaiban, mitológiákban, spiritualizmusban addig a pillanatig, míg belefáradtam és kétségbeesésemben kiáltottam a Magasabb Erőhöz, hogyha tényleg létezik, bárki is legyen, Őt fogom életemmel szolgálni. Ahogy a szobámban voltam egy látomást kaptam, ami megváltoztatta az életem. Látomásomban egy erőteljesen fénylő kereszt jelent meg egy emberi formával rajta.

Egyből felismertem, hogy ez Jézus Krisztus, aki az én bűneimért is meghalt a kereszten, ami 180 fokos fordulatot hozott az életemben. Abban a pillantban teljesen átadtam magam Megváltómnak, Jézus Krisztusnak.

Új fejezet

Azóta is teljes szívemmel követem az Egyetlen Istent. Jézus hívására 2020-ban, több kihívás ellenére, hazaköltöztem külföldi létemből és folytattam kutatásom az elhívásommal kapcson. Nem sok időre rá, pár álmon keresztűl Isten szólt hozzám, hogy itt az ideje csatlakozni egy misszionáriusi csoporthoz, az Igazság Plántálókhoz, akikkel együtt most is együtműködök.

Lépésről lépésre Isten Szelleme az evangélizáció és missziós utak külömböző területeire vezetett. Időm legtöbb részét ez tölti be Magyarországon belül, de más országban és kontinenseken is.

2023 nyarán Isten csodálatos módon megáldott egy gyönyörű feleséggel, Pap Biankával, akivel együtt építjük Isten országát.

Ha pedig több részletet szeretnél tudni rólunk vagy szolgálatunkról, akkor iratkozz fel a hírlevelünkre, ahol bővebben olvashatsz Isten munkájáról.

Feldolgozás alatt…
Remek! Feliratkozásod sikerült.

Működteti a WordPress.com.